Tumgik
#elvesztettem az irányítást
amit-sose-mondtam-el · 2 months
Text
... és van, hogy a problémák ott kezdődnek, hogy hazudunk a fájdalmunkról.
191 notes · View notes
sin-tachycardia · 1 year
Text
Kislányként nem így képzeltem el a felnőtt életemet,
Alig vártam, hogy végre felnőtt legyek
Mert mindig boldognak és szabadnak képzeltem el magam...
De ahogy teltek az évek egyre jobban megtört az élet, napról-napra, évről-évre
És mire felnőtt lettem teljesen elvesztettem az irányítást a démonaim felett.
Mára már odáig jutottam, hogy a pszichiátrián ülök, velem szemben egy fehér köpenyes doktornő, aki mindenféle diagnózisokat diktál, és nyugatót, antidepresszánst és szorongasoldót ír fel nekem hogy ez majd segít normálisan élni...
Szóval ez a felnőtt élet...
9 notes · View notes
weanda · 3 months
Text
Megbántam, hogy megszülettetek
Nem emlékszem hány éves voltam, amikor ez a mondat elhangzott. De emlékszem, hogy én és a bátyám az ágyon ültünk, fogtuk egymás kezét és összehúztuk magunkat. Sötét volt a szobában, a másik helységből szűrődött át a fény. Nem láttam a szüleimet, és ha a közelünkben voltak is, nem emlékszem másra, csak a jelenlétükre és halvány árnyékokra.
...
A mostani karácsony ennek az emléknek a fekete fényében telik.
A utóbbi években a családom tagjai egyre jobban eltávolodtak egymástól (és tőlem). Ha együtt töltünk egy kis időt többnyire jól viselkedünk, de azért mindig vitatkozunk vagy megsértődünk egy kicsit. A rokonaimmal bármikor beszélek, inkább negatívumokat mesélnek egymásról és az életükről, mint pozitívumot. Vagy csak megvonják a vállukat és azt mondják, nem történt semmi különös. A jó emlékek elenyészőek. Ilyenkor mindig eszembe jut a tinédzser énem, aki a depressziós, szorongásos, önbántalmazásos és evészavaros szenvedésen többnyire átlendülve azt várta, hogy egyedül élhessen, hogy végre össze tudja kaparni magát és egészséges, tisztességes életet biztosítson magának. A vitázós családomból való (nagyjából) kilépéssel és a toxikus, bántalmazó kapcsolatom után végre sikerült is megteremtenem magamnak az életet, a nyugalmat, a fejlődésem és a sikerem. Erre mindig büszke leszek!
A múlt héten volt egy jó napom a munkahelyen. Aztán valahogyan eszembe jutott ez az gyerekkori emlék, hogy a létezésem nem kívánatos és meg sem kellett volna születnem. Ezzel a gondolattal mentem délután vásárolni, majd csalódottan hazajöttem és rájöttem, hogy nagyon szomorú vagyok. A mellkasomba megült a bánat, az arcom nehéz lett és mozdulatlan. Néhány órával később a testvérem írt nekem, hogy vita volt a családomban és újra elhangzott ez a mondat ... ! Felhívtam őt, beszélgettünk, próbáltam megvigasztalni őt. Hallgattam, ahogy elmeséli az egész sztorit én pedig szipogtam és a könnyeimmel küzdöttem.
Bár korábban is tudtam, hogy ő is emlékszik erre az estére, erre a mondatra, most jöttem rá, hogy itt bent mélyen a szívében ő is érzi azt amit én. A mélységes fájdalmat és ürességet, ami felemészt. Azóta nem tudok kimászni ebből a veremből, amibe a régi gyermek-énemnek is a fél életem arán sikerült csak kikecmeregnie.
Idén, ahogy korábban bármikor, a karácsonyt a családommal fogom tölteni. Már ez előtt a történet előtt is feszült voltam a dolog miatt, de ezután már abszolút elvesztettem az irányítást az érzelmeim felett. Csak a viselkedésemen tudok állítani, ahogy másokkal beszélek, ahogy megjátszom magamat, ahogy felveszem a karikaturisztikus mosolygós álarcot és úgy csinálok, mintha minden rendben lenne.
Már a tesómnak is feltűnt, hogy szarban vagyok. Hogy nem vagyok beszédes, laza és önfeledt. Csöndes vagyok, nem tudok az emberek szemébe nézni. Többnyire senkiébe (maximum erőltetem, hogy normálisnak tűnjek). Alig viselem el pár ember közelségét, érintését. Hányingerem van, nem nagyon érzek éhséget, sem a hideget (Fázós vagyok, de az egyik nap kb. nulla fokban, orkánban és havasesőben lementem a boltba a karácsonyi vacsorához bevásárolni egy pólóba és egy szimpla szövetkabátba. És nem éreztem semmit). Alig ittam 1-2 pohár kávét vagy vizet egész nap, a bőröm az ajkam száraz, mar a szomjúság és sokat szédülök. Fáradt vagyok és mentálisan teljesen kimerült.
Régóta nem voltam ilyen állapotban. És most félek. Szorongok. Pánikolok. Kívül síri csend, belül minden idegszálam retteg. Elvesztettem az erőm, amit felépítettem magamban és ez ijesztő.
Tumblr media Tumblr media
1 note · View note
afterburn1ck · 2 years
Text
Már rég elvesztettem az irányítást. Vissza se akarom kapni, had menjen. Továbbra is szépen csendben. Akit igazán érdekel az úgyis keresni fog. Ha még nincs olyan hát így jártam.
0 notes
Text
Fura volt és fájdalmas, ahogy elvesztettem az irányítást,
de utána mégis a Te karodban sírtam ki magam.
Lexa
22 notes · View notes
jolvagyook · 4 years
Text
üres sötét szoba
csend van, hallani szívem dobogását
lélegzetem felgyorsult, nehezen jutok levegőhöz
már szinte kapkodom utána
a torkom elszorul, görcsben az egész testem
remegek és fázom
könnyeim áztatják a párnám
az irányítást már rég elvesztettem, magatehetetlen vagyok
szívem egyre gyorsabban ver, néha kihagy pár ütemet
próbálja nem feladni, de sokáig ő sem bírja
küzd, de tudja semmi értelme
csak vár és vár
hogy mire?
a végre
73 notes · View notes
a-halal-angyala · 4 years
Text
Megint elvesztettem az irányítást és megindultam a lejtőn lefelé. De vajon most lesz ami megállítson? Lesz visszaút?
10 notes · View notes
forget-me-forgotten · 4 years
Text
ambivalens
én tényleg próbálkozom, de egyszerűen már nem megy. elvesztettem az életem felett az irányítást és már nem tudok mást tenni csak sodródom az árral, lesz ami lesz. ez az egész teljesen felemészt belülről. tehetetlen vagyok. mindent érzek egyszerre és közben semmit sem. olyan mintha a mellkasomat folyamatosan nyomná le valami, de néha nem sikerül, mert tele van. elengedtem mindent, de stresszelek. sírnék, de már az sem megy. üres vagyok, mégis tele. fiatal, mégis szomorú.
26 notes · View notes
bezartszabadsag · 4 years
Text
És akkor ott.. Valami összetört bennem..
Elveszítettem önmagam..
Elvesztettem az irányítást az elmém felett..
Ez már nem én vagyok többé...
Elvesztem..
Többé már nem fogok vissza semmit, nem folytok el semmit..
Mert EZ már nem én vagyok..
És sosem leszek többé a régi..
Szóval.. Minden családtagnak, barátnak és neked üzenném.. Akit ti láttok már nem én vagyok... Elvesztem a sötétségben.. És nincs többé kiút..
Feladtam..
2 notes · View notes
Text
-Érezted már valaha azt, hogy az élet nem neked lett kitalálva?
1K notes · View notes
n-nopelife · 4 years
Text
Tumblr media
Tudna valaki úgy szeretni, ha nem adom önmagam?..szerintem nem, így változtatok. De, hogyan? Eldöntöm és megfogadom!?A fehér balett szönyeg vonz. Az utazás hív. Tudok figyelni? Mire figyelek? Elvesztettem az irányítást önmagam felett?
Az életem egy NAGY társasjáték.Egyszer játékos vagyok, egyszer pedig én játszom ott a táblán és csak irányítanak.
3 notes · View notes
sadgenerations · 5 years
Text
Újra elvesztettem az irányítást.
6 notes · View notes
always-frday · 5 years
Text
15. éjszaka nélküled
Részegség
Csak elmentünk inni. Eddig meg soha nem voltam olyen részeg mint éjszaka. Nagyon durván elvesztettem az irányítást a testem felett,nem szólalt meg a vészjelző sem a fejemben ami mindig szól,ha elég már a pia. A buli végét a wc-n töltöttem,el is ájultam egyszer elvileg. A többiek próbáltak segíteni,felültettek, vízzel itattak. Annyi gondolat volt a fejemben,de nem tudtam semmit mondani, úgy éreztem mindjárt szétrobban az agyam a sok szartól ami benne van. Egy gondolat volt ami túlkiabálta a többit és ezzel központi szerepet kapott,Te.
4 notes · View notes
toth-t · 5 years
Text
Oké szóval, muszáj leírom, hogy jobb legyen és légyszi aki tud segítsen!!
Két napig én és a barátom vigyázunk az egyik nővérem házára, macskájára, és a két kutyára. Ezzel ma estig semmi baj nem volt, Panír (egy kis keverék kutyus) és Bamba (egy vérbeli staffi) jól elvoltak, mint ezelőtt mindig. Kint olvastam az udvaron egész délután. Majd Panír oda hozott egy játékot nekem, és bebújt a hintaágy alá. Bamba el akarta venni a játékot tőle, Panír nem engedte blablabla. A vége egy hatalmas bunyó lett. Bamba elkezdte ölni Panírt. Sokszor megtörtént már, hogy játékon összekaptak, de most valamiért Bamba bekattant. Nem tartom magam félősnek, két staffi (és még sok más) kutya mellett nőttem fel. De az amit ott láttam, megijesztett. Teljesen elvesztettem felette az irányítást. Nem hatott se a slagozás, se a seprűvel vagy bármivel való szét választás. Be kellett zárkóznunk, mert félő volt, hogy minket is megtámad , ha tovább próbálkozunk. Bár ennek eddig soha semmi jelét nem adta, embert sosem bántott és állítom, hogy nem is bántana. (De jobb félni, mint átharapott kézzel ülni a sürgősségin.)
Én rögtön hívtam nővéremet, barátom pedig több állatmentőt/kórházat.
Szerencsére 1-2 perc elteltével újra ki mentem és megpróbáltam lekiabálni Bambát róla, ami végre sikerült. A kis kutya vérben úszva elterült a földön és csak pislogott felém. Én magamhoz parancsoltam Bambát, ameddig a barátom az első ajtón beengedte a Panírt. Teljes sokkban volt, a fején tátongott egy hatalmas seb, az állkapcsán is, és még sok helyen.
A kórházban azt mondták, hogy rendbe jön, és ez kicsit nyugtató hír.
Viszont ami miatt írom ezt a posztot az az, hogy Bamba nem maradhat így itt. Nővéremnek van egy egy éves kisfia, aki feltehetően nem sokára ugyanúgy kint fog labdázni az udvaron. Sajnos ez egy olyan dolog volt Bambától ami után nincs számára itt hely többet. (Bármennyire is fáj ez nekünk.)
Ellenben azt kell mondjam, (ezekután ez nagyon hülyén fog hangzani, de) Bamba egy tünemény. Emberre sosem támadna, egyedüli kutya ként tökéletesen működhetne az élete. Barátságos, a kisfiút sem bántotta soha, ahogy eddig senki mást sem. Mindig boldog, nyalogat, örül ha valaki hozzá ér, rá mosolyog. Fájó szívvel, de holnap kutyapanzióba kerül, ahonnan nem tudjuk, mi lesz a sorsa. Lehetőségek után kutatunk. Természetesen a legjobb az lenne, ha valaki egyedüli kutyaként be tudná fogadni. Menhelyi kutyus volt pár éve, ezért minden szeretetre éhes.
Sajnos fajtájából adódóan ez úgymond "elkerülhetetlen" volt. Ha nővérem lett volna itt, meg sem történik, hiszen rá egyből hallgat. Őt fogadta el falkavezérnek.
Bárki, bármilyen megoldást tud, hogy mit tegyünk most a kis Bambával kérem írjon :(
Az utolsó utáni lehetőség lenne, hogy elaltassuk. De egyelőre nem látok más lehetőséget :(
Tumblr media
Ő lenne hát Bamba, aki bármilyen emberibb megoldásnak NAGYON hálás lenne. :(
1 note · View note
alegrovidebborokke · 6 years
Text
Beleszerettem. Nem én akartam. Csak úgy jött. Magától. Felforgatta az életem. Jött, látott és győzött. Megláttam és elvarázsolt. Megígéztek a szemei, az arca. Elvesztettem a testem felett az irányítást. A vágyam vitt..egyenesen a karjaiba. Mosolygott. Én is mosolyogtam. Legalábbis azthiszem. Nem gondolkoztam, de minden rezdülését az eszembe véstem. Aztán megszólalt. A hangja varázsütésre befészkelte magát a gondolataimba. Gyönyörű. Arcát érintettem. Puha volt. Puhább mint képzeltem. Arcát tenyerembe döntötte, majd lehunyta a szemét és közelebb hajolt. Ajkát ajkamra nyomta, majd lassú lázban égve adtuk át magunkat a másiknak.
59 notes · View notes
Text
Kezdek visszaesni oda ahol körülbelül másfél éve voltam..
De nem akarom
Nem akarok mindennap a halálra,mint megváltásra gondolni
Hogy napjaim túlélésről szóljanak
Egyedül vagyok megint
És minnél többet gondolkozok,annál több dologra jövök rá amikre nem kéne..
Kezdem elveszteni az irányítást magam felett..
Sőt,már elvesztettem
Mégis visszaestem.
Még mélyebbre,mint ahonnan indultam.
3 notes · View notes