Még tovább
A Mercedes Benznek minden bizonnyal az évszázad (XX.) üzlete volt az irak-iráni háború. Egyszerre szállított a két egymással háborúzó félnek. Évekig vittük le ezrével a Merciket, kisbuszt, furgont, kukásautót, utcaseprőt, teherautót, nyerges kamionokat, ponyvást, hűtőt minden létező felépítménnyel. 99 %-ban Benz, a maradék Magirus-Deutz, néhány Renault, MAN-t nem láttam.
Ezt a melót akkoriban Z-zésnek hívták, az ovális rendszám után, ami Z-vel (Zoll) kezdődött, nem voltunk még igazi kamionosok, a járati sofőrök lenéztek, hiszen mi leadtuk a verdát Teheránban, vagy Bagdadban, és ültünk a repülőre. Teheránból Iranair a Mehrabadról, Boeing 747 jumbók, Frankfurtba, Stuttgartba, ritkán Bécsbe. Bagdadba egy Malév-gép jött értünk, TU-144 szerintem. de erre nem vennék sok és erös mérget.
De azok közül sokan, akik ezt csinálták, lettek később a 80-as, 90-es 2000-es évek tapasztalt kamionosai.
Izgalmas, kemény évek voltak, jó iskola.
Ott hagytam abba, hogy elindultam Urfától. Meleg nyár volt, a kopár hegyek között kegyetlenül tűzött a nap.
Akkor még nem voltak autópályák, Istanbul és a bolgár határ közt is csak a 90-es években épült. Rossz minőségű utakon közlekedtünk, lassan. Viransehiren és Cizrén keresztülérve fordultam délre, az iraki határ felé, Habur-Zakho.
Fura, mai napig álmomból felébresztve is vágom ezeket a határátkelő-párokat, 40 év távlatából: Gürbulak-Bazargan, Müllheim-Mulhouse, Arnoldstein-Tarvisio, Kapitan Andreevo-Kapikule, Cinovec-Zinnwald, Kehl-Strassbourg, Hendaye-Irún, stb, közben arra meg már nem emlékszem, hogy tegnapelőtt mit ebédeltem.
Habur még aznap megvolt, valami csoda folytán. Reggelre átértem Zakhoba, beálltam a vámplaccra, és vittem a papírokat a speditőrnek.
Amíg készültek, sorba álltam az útlevelesnél. Akkor barna, ún. szolgálati passzportunk volt. Átvette az ember, enyhe undorral forgatta, pláne, mikor meglátta benne az iráni vízumot. Islamic Republic of Iran, na bazz. Egy laza mozdulattal kitépte az egész lapot, bepecsételt és visszadobta.
Több ilyen is történt, ezek után állt rá a HC, hogy két útlevél kell mindenkinek, egyik az iráni, másik az iraki vízumnak. Másnap reggel indultam. Moszul előtt jártam, mikor az útmenti bokrosból előugrott egy iraki katona, géppityuval a vállán, és hevesen integetett, hogy álljak meg. Történt ilyen mással is, úgy hívtuk, hogy fegyveres stoppolás. Nem lehetett tudni, hogy a frontról szökött-e, vagy épp hazamegy szabadságra. Mindenesetre megállni tanácsos volt, a Cinkotai úti HC telepen láttam már pár rendesen megszórt járatost.
Felkászálódott, elég szakadt volt, homokszínű, enyhén rongyos és nagyon koszos egyenruha, az izzadságtól itt-ott fehérre fakulva, erős szag, hetes borosta, nagyon fáradt vörös szemek. Előadta, hogy Faludzsába kell vinnem.
Persze, aga, meg feleségül veszem a négy húgodat, és megyünk Riyadhba nászútra.
Az arab valahogy sose ment, török-angol keveréknyelven társalogtunk. A török valahogy rámragadt, mai napig tudok folyékonyan beszélgetni a döneresekkel. Mondtam, hogy yok abi, wrong, bekamuztam, hogy Bagdad előtt várnak a katonai rendőrök, akik majd elvisznek az átadópontra.
Ezután szétnézett, kiszolgálta magát, a kesztyűtartóban megtalálta a szalonnázó bicskámat, amit az érdi Nagy István bácsi készített, cseresznyefa nyéllel, azt eltette, aztán megnézte a felső ágyat, a táskámból kivett két alsógatyát, két tiszta trikót, eltette zsákjába. Aztán megtalálta az utolsó Globus rakottkáposztámat, amit Kőbányán, a Kőér utcában szoktunk venni, a konzervgyár “szépséghibás” boltjában. A (volt) bicskámmal kinyitotta, és azzal be is falta.
Nagyokat nyeltem, de az ágyu csöve az ölében felém nézett. Genya voltam, és nem szóltam, hogy domus, azaz sertés. Majd elszámol vele Allah trónusa előtt.
Mindenesetre Kirkuk után, a nagy bagdadi kontroll előtt megállított,
addig csak szarfaszú mezei rendörök voltak a 20-40 km-enkénti barrikádoknál, akik szólni sem mertek egy zord frontkatonához, de Bagdad elött a Szaddam-gárdisták, akik nem szaroztak
és kiszállt, aztán eltünt a sivatagban, a szürkületben. Ezért gondolom, hogy vaj volt a fején.
De hogy diszózsír a gyomrában, az tuti.
Következö részünk tartalmából:
pauza, majd megírom, miért.
kicsit össze kell szednem magam.
11 notes
·
View notes