Valaki mondja meg nekem, mégis mikor rontottam el... Mi volt az amikor valamit elrontottam... Miert én vagyok az aki folyton sosincs megbecsülve, soha nem érdekli senkit mi lesz vele es soha senkinek sem kell, amikor én mindenem odaadom másnak... Az elmúlt években próbáltam a lehető legjobb lenni... Próbáltam olyanná válni akire én is felnéznék ha imserném... De mind ez hiába... Hiába vagyok kedves, hiába vagyok önfeláldozó, hiaba teszek meg mindent, de tényleg mindent, soha nem elég... Soha senkinek se voltam elég... Mindenki arra vágyik hogy jajj had kaphassam meg az új iPhone-t ameddig én arra várok hogy talán lesz egyszer valaki aki szeretni fog, aki nem használ ki, aki nem használ lelki sebtapasznak, akinek azért fogok kelleni aki vagyok... Sajnos ez a reményem egyre jobban veszik el, már nemtudok hinni abban hogy ez valaha is elfog jönni
14 notes
·
View notes
Lehetek őszinte?
Szerintem te félsz, félsz attól, hogy valakinek te legyél a legfontosabb és attól, hogy valaki szeressen. Sajnálom, hogy önző vagy magaddal és velem szemben is, mert te nem ilyen vagy. Volt szerencsém látni, hogy milyen az, amikor kinyitod a szíved és önmagadat adod. Úgy érzem, mintha küzdenél az érzéseid ellen. Azt gondolom, de lehet tévedek, hogy téged az előző kapcsolatod érzelmileg tönkretett és nekem ebbe belefájdul a szívem, mert nem tudom elképzelni, hogy nem lehet téged annyira szeretni, hogy valaki boldoggá tegyen. Soha ne gondold azt, hogy nem érdemled meg, hogy valaki foglalkozzon veled, vagy valakinek te legyél a mindene, mert te megérdemled, megérdemled, hogy valaki legalább annyira szeressen téged, mint amennyire én tudtalak volna, ha megengeded. Annyira sajnálom, hogy esélyt sem kaptam arra, hogy ezt megmutathassam. Nem tudom elfogadni a döntésed, mert igenis ott volt köztünk a romantika és most is ott van abban, ahogy rám nézel. Bárcsak látnád, milyen szemekkel nézel engem.
25 notes
·
View notes
Életem szerelme vagy!
Bármi is történjen, bárki bármit mondjon... Nem számít! Csak Te számítasz!
Voltam már szerelmes, ráadásul olyan emberbe akit sokkal jobban ismertem mint Téged, sokkal több időt töltöttem vele, de ilyet még iránta sem éreztem!
Szeretlek! Minden pillanatban hiányzol, mégis napról napra, egyre jobban hiszek kettőnkben, mert tudom, hogy Te vagy az én nagy szerelmem! Te vagy számomra az igazi!
Lehet, hogy hónapok óta nem beszélünk és már fél éve nem láttalak, mégis tudok hinni bennünk!
Idővel együtt leszünk! Mert, hogy mi nem puszta véletlenségből találkoztunk abban egészen biztos vagyok! Várok Rád!
Csak vigyázz magadra szerelmem!
Még találkozunk!
26 notes
·
View notes
Nyíltan a levélben
Szia Félidegen! Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Tudod ez olyan mint a mi kapcsolatunk, nem tudom, hol kezdjem. Talán azért mert sose volt kezdete. Utóbbi időben ismét sokat gondoltam rád, félre ne érts már nem tudok arra gondolni, hogy mi lett volna ha. Inkább mostanában arra gondolok, hogy mennyit is adtál hozzám. Talán ha annak idején nem lépsz be az életembe nem tudnám mi is az igazi boldogság. Ismét kérlek rá! Ne érts félre a mondandóm, nem te tettél boldoggá, pont ellenkezőleg! Nem számít! Lépjünk tovább!
De nem tudom, hogy is tegyem ezt, hogyan lépjek tovább. Lehet ennek sincs kezdete de lehet már véget is ért a folyamat. Tudod Félidegen van, hogy kereslek a tömegben de már egy ideje nem vagy gondolati szinten se a minden napjaimban, tudnod kell ez a tény szépen lassan boldoggá tesz engem.
Van egy Szépfiú az életemben, Ő teljesen más mégis azt várom, hogy legyen hasonlóság köztetek. Nem szabadna erre várnom, mit is gondolok én?! De őszintén, kedves Félidegen épp ész azt diktálná, hogy ne várjam, hogy minimálisan is hasonlítson rád!
Szépen lassan tényleg teljesen boldog leszek a gondolatod hiányától de tudnod kell, eszembe jutsz mikor kérdezik, hogy miért nincs senkim. Egyszerűbb azt mondanom, hogy így alakult. De közben csak rád tudok olyankor gondolni. A szemeidre, az illatodra és arra, hogy megsemmisítettél. Már nem vádollak, hisz végülis én hagytam neked azt, hogy sokmindent megtehess.
Visszatérve a Szépfiúra. Hát ööö... Ő kemény dió! Visszafogott, szerény és nem tolakodó. Tudod Félidegen, néha kezelni se tudom a nyugodságát, nem ehhez szoktam. Nem ítéllek el Téged de hamis képet építettél fel bennem. De be kell valjak valamit. Mikor az Új mellett vagyok nem gondolok rád, akkor nem létezel, teljesen nyugodt vagyok mellette, már rég nem ismertem ezt az érzést de kezd konfortossá válni.
Szóval arra jutottam, Félidegen, hogy ennek se eleje se vége de pont ez a különleges bennünk. El se kezdtük be se fejeztük mégis részesei voltunk egymás életében és fel kellett dolgoznunk egymás történetét. Sose mondtam, sose mutattam feléd de mindig több voltál számomra mint egy félidegen!
4 notes
·
View notes
Régen elítéltem mindenkit, aki bántotta magát, vagdosta a kezét, lábát, ilyenek. Kicsi voltam és el se tudtam képzelni, hogy miért csinálja, figyelemhiányos, mi értelme van, a szülei azért hozták a világra hogy éljen erre elvenné a saját életét? Örülnék neki, ha a mai napig boldog tudatlan állapotban lennék. De sajnos nem vagyok. Azóta nagyon is jól tudom miért csinálják az emberek.
2021 októberében csináltam először. Rendszeres pánikrohamaim voltak, és nem bírtam a nyomást. A szívem összehúzott, sajgott, nem akart megszűnni a fájdalom. Egész testemben remegtem és az összeszorító érzés miatt egész összegömbölyödtem. Nehezen vettem levegőt, de mindezek nem a legrosszabbak voltak. Hanem a gondolataim. Elborult az agyam, és nem tudtam másra, csak negatív dolgokra gondolni. Mint egy rossz mantra, azt tudtam ismételni magamban hogy öljem meg magam. Elvágtam a kapcsolataim, nem éreztem őket valódinak. Mintha senkit se érdekelne ha eltűnnék. Semmit se teszek hozzá az élethez. Senki se érez irántam semmit. Felfalt ez a dolog elevenen.
Úgyhogy fogtam egy hegyezőt, kiszedtem a pengét és megvágtam a karom felül. Újra és újra. Megnyugtatott az érzés. Rosszul voltam magamtól de tetszett is. Az apró pöttyökben megjelenő meleg vér látványa. Mint aki jól végezte dolgát, elmentem aludni. Mostmár tudtam.
5 napra rá megint megtettem. Megint 5 napra rá ismét. Sokszor gondoltam rá hogy tegyem újra. De mint egy vészjelző, megszólalt egy harang a fejemben egy józanabb pillanatomban. Azt mondtam magamnak, lehet nem úgy tűnik, de lehet van, akit meghatna a halálom. Tudtam, hogy fájdalmat okozok. Úgyhogy segítséget kértem, mert úgy éreztem, ha ez így megy tovább, ki tudja hol vágom meg magam legközelebb. A végét jártam.
Elkezdtem pszichológushoz járni és nem meglepő módon súlyos depresszióval kevert szorongással diagnosztizáltak. De nem segített a terápia. Mérgesebb lettem a világra, hogy nincs remény, nekem nincs segítség.
November végén ismét megvágtam magam. Ezúttal borotva pengével, és mélyebben. Azok a sebek fél évre rá is heget hagytak már. Mindnekinek aki kérdezte, azt mondtam hogy a macskám volt. Csak pár ember tudta a valóságot. Tél közepe, tavasz elején kezdtem rendbe szedni magam. Pontosabban nem én. Felébredt bennem a remény. Visszatért az életembe a számomra legfontosabb ember. Elkezdtem kijönni ebből az állapotból, de aztán most elvesztettem.
2022 április 20.-án megvágtam a csuklóm. Ugyanazon a ponton, többször is. Hihetetlen érzés volt, ahogy lassan csordogált a meleg vér. Megannyi zsebkendő kellett, hogy felitassam. A pengéim véresen hevertek a földön. A csuklómból vér szivárgott megállíthatatlanul, teljesen felmetszettem a húsom. Láttam az ereim, láttam mindent. Nem tudom, elértem-e az ereim, de hiába vágtam ugyanaz a látvány fogadott csak mélyebben. Elbaszott módón aesthetic volt. Hihetetlenül tetszett a látvány.
Elkezdtem tervezni a halálom. Hogy egyszer leiszom magam, elmegyek a Dunához, és magamba állítok egy kést. Vagy begyógyszerezem magam. Nincs semmi motivációm az élethez, kis dolgoktól összeomlok. Nem vagyok képes az életre. Nem tudom magam elképzelni, ahogy tovább tanulok, ahogy dolgozom, ahogy élek.
Teljesen a végét járom. Egy robot lettem, nem érzem többé az érzelmeim, nem is szeretném. Teljesen kinyírtam őket. A szomorúságot és a boldogságot is.
Bárki is olvassa ezt, ha egyáltalán nem szedik le, szeretném, ha nem hinné, hogy szimpla szerelmi bánatból vagy bármiből ilyesmire vetemednék. Lehet, hogy az váltotta ki, de az érzéseim a sajátjaim, és nem kezelem őket úgy, mint egy normális ember.
Erről szól a depresszió. Nem csak szomorúak vagyunk.
12 notes
·
View notes