Az élet a csalódások ösvénye, melyen akadnak gödrök pocsoják. Gyermekiesen belelépsz, hisz ez csak egy kis víz, mely nadrágod szárát áztatná el. De ez, ez több, mint egy kis víz, lelkeden rajad, majd lehúz a mélyre, hol életed csalódásai érnek, hol fájdalmaid kibontakoznak. Nem kell aggódj, ez csak egy kis víz. Mikor már fulladásod közepette tartasz, kilök magából. Kilök az általad jól ismert útra, hol tétován tovább ballagsz. De ez csak egy kis víz, mely lelked falja, marja míg úgy érzed az útvégére teljesen elemészt.

Aki egyszer bekerült a szívembe, az ott is marad.

Értékes értéktelen...

Értékes részem, lelkem foszlányait bitorlod. Neked adtam darabom, mire te a tiéd nyújtod, s onnantol lelkem egy tiéddel. De lelkem darabját nem tetted értékes részé életedben, hagytad annak folyamain sodródni, míg kezeidről végleg lemosodott a neked adott részem. Így dobtad el lelkem ifjúságát, benne ezerlő kinccsel. Így lettem értékes értéktelen...

Végül egy pótlékká váltam, kit sehol sem jegyeznek...

I want to be a better person. A better friend. A better lover. A better me. Just better.

“Igazából mindent elpocsékolsz, mert egy olyan virágot öntözöl, aminek a gyökere már rég elrohadt.”

Koós Csaba

@csabakoos

Mi értelme létezni...?

Mi értelme létezésünknek, ha fájdalom árnyéka nyeli lelkünk értékés darabjait?

Mi értelme léteznünk, ha lelkem darabjai lassan felbomlanak, sötétségbe vészve?

Mi értelme létezni, ha könnyeim patagzó fájdalma áztatja arcom és lelkem csapzott maradványai fulladnak bánatos könnyeimbe?

Kérdések, szomorúság keserűseg, ezek töltik ki belsőm, mikor egy-egy édesen dédelgetett emlék ugrik vérző szívemből rólad...

Szeretném, hogy te légy boldogságom tiltott eszenciája...

Tudod, mi a bánat?

Ülni egy csendes szobában, és, várni valakire aki többé már soha nem jöhet.

Szeretni valakit, aki nagyon szeretett Téged…

Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.

Tiszta csillagos égboltra nézve is őt keresni a csillagok között.

A szív és az eszme örök harca, véget nem érő párbaj, mely felmemészti hordozóját.

-Kezd minden emléked halovánnyá válni...

Sokszor motoszkálsz a gondolataimban. Az idő a vasfogait belevájta emlékeimbe veled kapcsolatban. Már nem emlékszem a hangodra sem az illatodra, sem arra, hogy milyen szerető is volt az ölelésed.

-Titkon szeretném, hogy egy nap felém sétálj egy virággal, mely békénk jelképezné...

"Bár én is oly üres szemmekkel nézhetnék rád, mint te rám"