Nos a tudat hogy valaki szeret, csodálatos és hogy viszont szerethetünk talán mégjobb…

Hittem neked..

Elhittem.. elhittem a szerelmed, volt hogy éreztem, elhittem a hiányom okozta magányod, volt hogy éreztem, elhittem minden szavad, most itt fekszem egyedül, te megint játszol mint egész héten… másfél órát hallottam a hangod, egész héten csak másfél órát… tudod nagyon jol jövő hét péntek estig nem találkozunk, de ugye most fontos a játék… jah mármint most is. Mindig. A holnapot ha kell az egészet rámszánod, ugyan.. inkább játszál mással.. mármint most is azt teszed csak nem ebben az értelemben.. de ugysem értesz, hisz te mondtad, ma sokadjára. Sajnálod mi? Dehogy sajnálod, akkor velem lennél.. tudod most érzem ahogy megöl két jó barát, a bánat és a szerelem. Ők karöltve járnak, mögöttük kétsèg bóklászik… Mellettük varjak és kányák osztoznak egy tetemen, az ott a szívem, csak nézem innen az ablak mögül szerelmesen. Néha ugy érzem kicsit alultáplált ez a szerelem… hogy jön ez ide? Átszállással játszál mással… én kezdek fáradni. Elmondtam mit tettem, elmondtam miért… te ugyan azt akarod? Veled is meg kéne tennem amit oly sok emberrel tettem? Ugyan azt akarod tőlem mint az exeidtől? Értsd meg hogy szerelmes vagyok beléd és a legnagyobb fájdalom amit csak okozni tudsz épp ettől kurva elhanyagolástol van. Ilyen nagy kérés lenne ha foglalkoznál velem? Ilyen nehéz velem törődni? Ha igen akkor inkább ne tedd… jobban jársz. Én meg megszoktam. Ismersz? Megértesz? Mellettem vagy? Akkor most miért nem beszélünk?

Felejtős helyzet nemde? Ezzel fogod elérni azt amit minden elődöd… odébb lépek, tudtod nélkül, félre állok előled, feladom a kabátod de még mindig tudtod nélkül felveszem a sajátom, egy utolsó csók és elsétálok… had ne kelljen megtennem, kérlek, te vagy a jelenem. Nem szeretném hogy a múltammá vállj, legyén a jövőm… lennél a jövőm?

Itt fekszem…

Itt fekszem egyedül, magányomban… körülöttem telefonoznak és beszélgetnek de a gondolataim túlharsogják őket. A gondolatok amik körülötted járnak. Futkároznak az emlékekkel amiket meghagytál. Itthagytad nekem, csak tudnám miért… Félek ismét találkozni veled, valahogy nem felejtettelek el. Este veled alszom és reggel veled ébredek. Néha még érzem az illatod, halványan emlékszem milyen volt hozzád bujni, milyen a karjaidközt aludni…

2021. Nov. 24.

Nem jön álom a szememre, hajnali 1. Már mindenki alszik, egymagam vagyok a szuszogó, hortyogó, álmában beszélő barátaimmal. Csend és béke honol a házon. Mimi apró lábainak halk dobogását sem hallani már. A tanárnő kellemes nevető hangja is rég nyugovóra tért. Márcsak mi vagyunk, én és a gondolataim. Fülhallgatómból halk zongoraszó szakítja meg a csendet. Gondolatjaim táncra perdülnek, álomszép keringőt lejtenek. Lassan kisétálok takarómba burkolózva a sötét szobából. Ki az udvarra. Utolsó szál cigarettámat ajkaim közt tartva ülök le a kanyargó kőlépcsőre, ügyelve takarómra. Lassan meggyújtom a szerencse szálat és kívánok, akárcsak egy kisgyermek a születésnapi tortáján lévő gyertyafújáskor. Kifújom a füstöt és nézem ahogy egyé válik a hideg levegővel. Eszembe jut egy vers, előkeresem a jegyzeteim közül és halkan elszavalom, csak így magamnak és a csillagoknak, a hold sem figyel, a napot keresi, hívja, várja de hiába. Lassan fél 2. E sorokat vacogva írom, még idekint vagyok. A szerencse szál lassan teljesen füsté vált. Szép táncot lejt e fagyos éjszakán. Szavalnék verseket, ódákat zengenék így magányomban… egyedül is bámulatos minden, de szemem elött szinte látom milyen hamar unnám meg magányom ha nem lennétek. De vagytok. Hálás vagyok értetek. Ilyenkor este átértékelem kicsit az életet, hisz oly csodálatos. Az esti beszélgetések, a reggeli fáradt arcok, a napközbeni rohanás, a délutáni megpihenés és az éjjeli mulatás. Ámulok és bámulok. Az ég tiszta, a hold ragyog, a csend is milyen hangos… Háromnegyed kettő. Már bent vagyok, jóval kellemesebb az idő. A szuszogó szinte már felnőtt bagázs olyan aranyos. Máskor mind hangosan nevet, beszélget, énekel, mulat. Együtt mulatjuk az időt. Az időt amiből sokaknak olyan kevés jut. Mi talán még bővelkedünk benne. Remélem így van, bár nem szeretnék sokáig élni.. mi lenne velem nélkületek. Mind formáljuk egymást még azt is akit szinte már nem is lehet. Pillanatok alatt változunk meg és leszünk mélabúsból szinte kisgyermeki boldogsággal nevetgélő fiatalok. Hiszem hogy mind fiatalok vagyunk. Nem számít a kor ha a boldogságról van szó. De mi a boldogság? Valami érinthetetlen dolog ami mindenkit megérint. Gyakran nem marad sokáig, viszont ott van mindenki életében. Magyarok vagyunk gyakran észre sem vesszük, de igyekszünk. Mindenki boldog akar lenni, sokaknak sikerül is. Rápillantok az órámra már hajnali kettő… későre jár. Már nem remegek a hidegtől, észre sem vettem de a könnyeim záporoznak.. versenyeznek jobb szememből kigördülők a bal szemembő csordogálókkal, melyikük fut gyorsabban végig az orcámon és bukik a mélybe, rá a párnámra? Döntetlen. Lassan felszívódnak és semmivé lesznek.. nekik ennyi volt az élet.. vajon számunkra is csak ennyit tartogat vagy ennél jóval több csak csukott szemmel járva, kelve elkerüli a figyelmünket? Mind az élet értelmét keressük, viszont abba egyikünk sem gondol bele, mivan ha pont az az értelme hogy nincs? Lehet ezt a filozófusokra kéne hagynom. Egyszer biztos megtudjuk a választ.. és már negyed három.. épp itt az idő. Itt az idő megpihenni, szépeket álmodni…

Azt hiszem világéletemben átlagos akartam lenni. Belém nevelték vagy csak én magamba. Nincs kit hibáztatnom de most nem is szeretnék senkit. Mindigis sablonos akartam lenni, talán pont azért nem megy mert az vagyok. Mérgező vagyok. Talán így van magam sem tudom. Boldoggá tettem magam de most mintha minden szerte foszlott volna. Hamar alszom, sokszor fáradok. Mély gondolataim vannak viszont repülni szoktam álmomban. Oh az álmaim, mesések. A vadonban piknikezem a macskámmal. Már felnőtt. Legutóbb együtt repültünk. Szeretek vele szárnyallni és a szemével látni a világot. Múltkor titeket is láttalak, mármint a barátaimat. Macska szemmel, védtetek mind. Mintha bármikor bajom eshetne. Talán így is van. Valami nyomasztott benneteket mintha elvesztem volna. Páran sírtatok, csak tudnám miért. Mind feketében voltatok, szépen és csinosan. Sírva simogattatok macska testben. Az én temetésemről jöttetek? Miben haltam meg? Talán rákban, mostanában sokat dohányzom. Le kéne állnom, rossz szomorúnak látni a mindig mosolygó arcotokat. Most épp anagnotákat mondtok rólam. Tudjátok amikor eltűntem, meeg amikor megint eltűntem és amikor azt hittük szívrohamom volt, de aztán végül mégsem… Hát tényleg én mentem el. Már szárnyalok, itt macskaként hogy elbúcsúzzak tőletek. Nem szeretnélek itt hagyni egyikőtöket sem. Fontosak vagytok, legyetek boldogok!❤️

Szerelemben akkor van részed amikor mások téged nem akarnak. Mondja ezt a Meg Egy Cukorka… milyen igaza van. Jobban szeretlek mint magamat, ami hatalmas szó imádom magam. Márcsak egy ölelésre vágyok. Nem érdekel ha fájni fog csak ölelj meg baszki. Annyira akarom. Jobban hiányzol az életemből mint bárki más. Összetörtél, ha azt mondanád szeretsz futnék hozzád. Mi van velem, miért vagy ennyire különleges? Különleges.. sosem kaptál ennyi szeretetet mint tőlem mégsem kellek. Az se érdekel ha kiasználsz. Had legyek veled. Tegnap is összeestem pont itt vagy csak egy nagyon hasonlo helyen.. lehet álmodtam nem tudom. Hiányzol baszki. Rászoktam a cigire ilyenkor olyan ízű lesz a szám mint a csókod után… levágattam a hajam mert imádtad hogy hosszú. Nem léptem túl de jól kamuzom nem? Ugyse látod.. vajon átlátnál rajtam? Sosem tudjuk meg vagy nem biztos nem tudom. Nem tudom már mi a nevem de a te ajkaid közül kibuggyanva annyira gyönyörűen cseng..

Szervusz magány, hiányoztál..

2 hónapja újra együtt élünk, néha ha volt vendégem inkább elmentél valaki máshoz hogy ne lásd a bűnöm. Azota a vendégeim inkább máshoz járnak és mi ketten szoros kapcsolatban élünk. Jó újra veled betöltöd az űrt, de nem az egészet.. az a pici rész amit te már nem tudsz betölteni na az sajog a legjobban de minden rendben drága, ez itt kettőnk között csak átmeneti, mindig jön valaki új, mindig boldogabb leszek aztán megint minden elkerül és mi ismét egymásra találunk. Csókolj meg magány, ez csak a holttestem. Kérlek te a lelkem öleld, ne ezt a törékeny porhüvelyt. Szememből kieső könnycseppek akár az eső egy kora őszi napon, záporozik. Mesébe illő te és én. Nem Peti és én, nem Ádám és Béla de végképp nem Ádám és Éva. Inkább csak a magány meg én. Nagyon mély igaz? De nyugi magasabban leszünk, mi ketten. A magány meg én…

Közel hozzátok

Sosem éreztem ilyen közel hozzátok magamat anya. Hozzád és Apához. A kettőtök között lévő szerelemhez. Nem vagyok szerelmes, de talán neked is ilyen érzés volt amikor megismerted aput. Mindig mosolyogva mesélsz arról az időről bár a megismerkedéseteket a diszkóban csak egyszer hallottam, emlékszem minden szavára. Ő 21 te 17 voltál. Egy barátját küldte oda hozzád hogy megkérdezze táncolnál e apukámmal. Ez már régen volt. Én azthiszem most találtam meg az én emberem. Igaz még nem találkoztam vele de már most megfogott. Úgy érzem fontos lesz számomra… Remélem igazam lesz.

Bogozd ki a gondolatokat

Cérnaszálban a gubanc őt szereted vagy csak azt hogy törődik veled? Ezen gondolkozol már napok óta de nem jutsz előrébb csak egyhelyben toporogsz és tépkeded a fonalat de nem jutsz előrébb csak kattogsz de érzed hogy szereted. Érzed de nem tudod kibogozni a gombolyagot viszont tudod. Tudod hogy szereted. Lassan akarsz haladni de vele száguldanál. Meg akarod ismerni mielött kapcsolodsz hozzá de nehezen megy. Nehezen megy mert nem tudod vele tölteni minden perced, hagysz időt érzed hogy kezd szeretni és élvezed viszont mindig sietsz, mindig elsietted de vele nem kéne. Vele éveket akarsz tölteni. Ő az akit igazinak érzel de félsz hogy nem lesz igazad. Ez a félelem ad alapot a csomonak a gombolyagban és annyira hiszel az igaz szerelemben hogy a szálon futo csomo egyre inkább hasonlit egy gubancra és te egyre inkább kezdesz összezuhanni mert ezek a brutális gondolatok lekötik minden figyelmed, nem emlékszel az egész napra. Sirnál de nem lehet és szereted. Tudod hogy szereted de nem sietnél vele. Meg akarod ismerni, csodálatos srác. Tudod hogy jok lennétek együtt de félsz hogy nem ő az igazi. De őt akarod. Minden porcikád akarja hogy veled legyen. Imádom aki veled vagyok, szabad, bolond, aranyos, szerelmes. Hiányzol. Lassan de biztosan mégjobban megszeretlek, lassan de biztosan megismerlek, lassan de biztosan boldogok leszünk együtt, ugye igy lesz?

Bámulás

A kiállitóterembe lépve mindenütt arcok, a szemek figyelnek. Némelyik kedves, némelyik haragos van ijedt és lágy szerelmes, szomorkás, fáradt. Minden arc néz. Bárhová állsz valaki mindig figyel. Neveket nem társítasz hozzájuk csak szemeket. Mind sötét. Fekete fehér arcok bámulnak szüntelen, mintha megbotlottam volna kötülöttem mindenki figyel, kacag, csodálkozik, megvet. 48 férfi bámul szüntelen, szerintem nekik sem tetszik az űr, az űr mely bennem tátong, sikitanék de hang sem jön ki torkomon, feszült vagyok a bámuló arcoktól szinte éget a pillantásuk. Valami rosszat tettem? Nem, nem hiszem, ez mind csak káprázat, káprázat mely körbe vesz 48 arcba foglalva minden érzelem. Második nekifutás, gyerünk hajrá. Arcok kereszttüze, szemek tengere, riasztó mennyi érzelem kerülget folyton. A terem már szinte üres, csak pár uj arc lellhető fel. A sárgás hajú srác, a tanárnő, az aranyos bohém lány aki feltehetően a sárgás hajú srác osztálytársa és persze a megszokott hideg, rideg, boldog fekete fehér szürke arcok. Csend van, a suttogás is hangos betölti a teret, lassan alkot. Lélegezni is nehéz az arcok kereszttüzében nemhogy 48 szürkén bámuló férfi arcából 27 férfi arca felém fordul és bámul. Mintha muszály lenne nekik, bár muszály is. Elvégre festmények. Színtelen, érzelmes képek. Egyedül maradtam én és a 48 arc. Egyre hidegebb van. Odaadod a pulcsid jaj várj egyedül vagyok. Egyedül 48 arcal. Szinte reszketek, najo nem is. Már átfagytam. Az ihletem halványul, pedig most szívesen festenék. Festenék egy fekete fehér szobában ahok minden egyhangú. Vörössel festenék. Merész lenne, a vér színe égetné a fekete fehér teret. Meseszép lenne. Szép mint az álmaim, a hideg padlón fekve tudok a legszebbeket álmodni. Mostanában keveset alszom, most érzem a legjobban. Szívesen aludnék bár frusztrál a 48 arc melyből 27 még mindig engem bámul. Kezd kihülni a kezem, de tul erős gondolatok kavarognak bennem és én tényleg igyekszem nem megsemmisülni itt fent a felszinen amikor alá is merülhetnék, alá a csodáknak. Szép itt, békés. Márcsak egy meleg pulóver hiányzik. Ölelő karokkal. Azthiszem lecsillapitana és elhalkulna a lelkem aki azt kiabálja menj ki mert megfagysz itt szentem. Hallgatok rá és indulok, viszlát 48 férfi arc. Némelyik kedves, némelyik haragos van ijedt és lágy szerelmes, szomorkás, fáradt. Mind figyel, elköszön. Viszlát újra kedves.

Nyomok

Apróbb nyomokat hagytál bőrömön. Bárki láthatja. Reménykedem hogy sosem tűnnek el, de szép lassan felszívodnak a véraláfutások és már nem fog bizseregni tőle a bőröm mikor csókot hintesz rá.